Üdv, Vendég | RSS | Facebook



Nyitólap
» 2012 » November » 19 » Első DRM-em, avagy a verseny Szabó Zoltán Jr. szemszögéből.


03:39
Első DRM-em, avagy a verseny Szabó Zoltán Jr. szemszögéből.

Sziasztok!

Első ilyen próbálkozásom lesz ez a valami, gondoltam összefoglalom milyen is volt az én szemszögemből ez a 32+1 kör.

Őszintén meg vallom amikor először próbálgattam a modot, még a bajnokság első versenye előtt. Nem tetszett. Valószínűleg az idióta pálya miatt, már elnézést ha valakit megbántanék ezzel. Valahogy az ilyen toljuk neki 350-nel az egyenesben, majd satu bal-1 majd megint 3km ereszdelahajamatmár típusú dolgok sosem jöttek be. Illetve ekkor még az is elvette tőle a kedvem, hogy a rally vb-k egykori nagy sztárjai, akiket annyira megszerettem (, név szerint Lancia 037, Delta) itt csak az alsóbb kategóriában vannak és fel sem tudják venni a versenyt a nagyobbakkal. Kb akkor itt ki is fulladt a lelkesedésem, és időm sem sok volt.

Aztán jött egy forduló pont EX-ről DFGT-re váltottam, és egyből mindent amit lehet elkezdtem nyüstölni mindegy mi volt az. Így jött ez a kedves kis 700+ LE-s Porka. Természetesen a fül váltókat egyből hanyagoltuk, és mivel h&t-ni még ezzel sem lehet azért rugdaltuk a gázt a visszaváltásnál becsületesen :D

Az első 5-10 kör nehéz volt, de azt a kormány nyújtotta plussz élmény, és az a hihetetlen VW Bogárszerű turbós üvöltő hang áthidalta. Onnatól kezdve egyre jobban élveztem a körözést. Az időmérőn direkt nem mentem, hiszen lehet hogy a tempóm meg lett volna, DE első versenyem volt és nem ismertem még annyira a féket az autót, és egyébként is a versenyzésért jöttem, ami nem abból áll, hogy egyedül körözünk, hanem mikor váll a vállnak próbálunk elfordulni egy azon kanyarban. Kicsit nehezen indult maga a futam, nem értettem a rajtot kicsit, a vonalig kb félgázon mentem, mert előttem nem siettek túlságosan. Aztán elkezdtük nyomni.

Az elején próbáltam minél óvatosabban menni, főleg a gumik miatt, nem akartam nagyon bekezdeni. Meglepett mennyire stabilan ment előttem mindenki. Azt hittem már a rajt után feljövök 3-4 helyet de nem. Hibázgattam én is, főleg mikor konstatáltam, hogy sárgára kopott a gumi 2x el is dobtam a vasat, csak a box segített visszazökkenni a ritmusba. Nah de ne rohanjunk ennyire előre :D

1. kör, az első szektorban már sikerült is szereznem egy helyet Faragó Attilával szemben.
A kör végére már Erdei Máté mögött mentem és szélárnyékben fordultam a célegyenesre, ennek köszönhetően még itt mellé értem majd a jobbosban direkt óvatosan fékezve szűken mentem be, de kiesett a látószögemből , és igazából a következő féktávon érezhettem sikeresnek csak az előzést, kigyorsításon nagyon centisen kiesve a vonal mellé.
Ugyanebben a körben előttem Pócsik Peti pördült meg így egyel előrébb voltam.
Innentől Kocsis úr ment előttem a 6. helyen.
A célegyenesbe érve szemmel látható volt az M1 előnye az egyenesekben, viszont én sokkal agresszívabban tudtam kigyorsítani mindenhol.
Ekkor kicsit trükkösen vettem be az első szektor végén lévő visszafordítót, először lassításként csináltam egy 360-as piruettet, és pontosan kanyarívre pördülve irányba tettem a verdát, és hibátlanul bevettük a kanyart :D
Ezt követően 2-3 kört üldöztem Kocsis urat magam előtt, aki pont mikor utolértem volna, az utolsó kanyarban elcsúszott balra, így megint előrébb voltam egyel.
A következő körben az első szektor végi visszafordítónál Kovács Roli is hibázott előttem, így ráestem pár másodperc távolságra. Még ebben a körben a pálya közepén a derékszögben mögé is értem, viszont utána azon a tempós szakaszon a domb tetején nem volt esélyem egy M1 ellen sajnos.
Viszont az utolsó szektor elején lévő S kanyar végén sokkal nagyobb tempóval tudtam kijönni, és érzetem hogy az utolsó kanyarban lehet esélyem, hiszen ha hosszú egyenesben próbálnék előzni simán elmenne az M1.
Ebben a körben szélárnyákban fordultam ki az utolsó kanyarból, de ahogy sejtettem, hiába, sokkal jobb volt a BMW.
Viszont Roli meglepett picit, nagyon közel kerültem hozzá az első sikán után, de nem akartam próbálkozni még a balosban lefele, amúgy sem egy könnyű kanyar viszont Roli behibázott, ami miatt nekem hirtelen bele kellett fékeznem ami nagy lendület vesztést okozott. Ő pedig már meg is lépett pár másodperccel.
Innentől próbáltam minél keményebben menni, és sikerült is, visszanézve a csapatfőnökömet biztos a szívbaj kerülgette volna, mindenhol sikerült lecentezni a ki-be járatokat, és fű mellé tenni a verdát.
Az ominózus utolsó szektorra sikerült is befognom Rolit 1 másodperc környékére.
Már a balos ív kigyorsításán sikerült külső íven mellé kerülnöm, és a jobbost én vártam jobb helyen.
A kanyarba a féktáv pont okés volt, a kigyorsítás pedig erről a szűk ívről, viszonylag nem volt nehéz.
Az egyenesben Roli nagyon jött, de egy kis középre húzódás elég volt, hogy jelezzem neki, az első jobb előtt, hogy oda ő nem fog beférni, majd a sikántól kezdve már volt egy biztonságos előnyöm. Mire sikerült ránéznem a rangsorra addigra már Módos Attila volt előttem akit Farkas Zsolti megtudott előzni. Kicsit drifteltem is az autóval, így roli újra rám esett, de célegyenesre sikerült kiráznom a szélárnyék zónából (hála az utolsó szektornak). Majd Zsolti valahol hibázhatott mert hirtelen megjelent előttem fél körrel ezután, az utolsó kanyar előtt közel értem M1-eséhez, és bebújtam mellé belső ívre, a célegyenesbe teljesen együtt fordultunk ki, majd végig fej-fej mellett haladtunk. Viszont a jobbosban a külső íven ő jobban megtudta őrizni a tempóját, így a balos előtt visszasorolt elém, a sikánban nem volt esélyem nagyon így hagytam magamnak helyet a korábbi gyorsításhoz, a visszafordítóig követtem szépen szélárnyékban, de nem volt semmi esélyem, utána pedig kezdett meglépni az egyenesben
A derékszögben majdnem letoltam kigyorsításon, de szépen visszasoroltam mert megint kezdett elnyúlni, majd mikor kiértünk abba a rövid egyenesbe, mintha lehúzódott volna, bár nem igazán értettem. Miután visszaállt mögém köszönetül villantottam is habár ez szabályellenes.

Innentől próbáltam minél előbb utolérni Módos Attilát, 4-5 kör múlva a középső szektor végén lévő kanyarban kicsit lecsúszott a fűre, ami azt jelentette, hogy eltudtam mellette suhanni, ilyen ippen módon :D A 15. körben megláttam az első autót a boxban, majd a 17.-ben jött egy lekörözés, Erdei Máté volt az, aki nagyon korrektül engedett el (Köszönöm! ;) ), majd a kör végén meg láttam Neurot a boxban. A következő körben Fábián Roli is hibázhatott, mert hirtelen mögé kerültem, itt kimondottan éreztem még a kocsit, olyannyira hogy 1 kör kerülgetés után a kedvenc utolsó kanyaromban betudtam mellé bújni, és megelőztem, viszont 1-2 körrel később mikor megláttam hogy egyrészt sárgák a gumik másrészt, hogy már van egy megnyugtató előnyöm, és nincs közvetlen veszély, az első sikán kijáratán egyszerűen eldobtam a vasat, csak annyi volt a gáz, hogy Rolival együtt 3 autót kellett várnom, hogy megtudjak fordulni, majd egyből ezután a visszafordítót és elfékeztem és a "szervízúton" kellett megfordulnom.
Farkas Zsolti jött is fel rám mint a talajvíz, majd megpörögtem a derékszögben és még két autó elment, nah itt döntöttem úgy hogy kimegyek tankolok, cserélek kereket, és lenyugszom.
Az utolsó kanyart is sikerült elfékeznem, és ahogy kapkodtam a kormánnyal még a lámpát is fel le kapcsolgattam a gépen, Máté pont mögöttem volt mikor átgurultam a vonalon.
Több mint 40 másodpercet álltam a boxban, mindezt a 21. körben volt. (Mínusz felvezető)
A kijövetelem után Pócsik Peti mögém jött vissza egyből a következő körben, így már 5. voltam.
A következő körben az első sikánban kicsit neveltem az idomokat és bowling golyó módjára pattantam 2-t, de még így is 1.47.5-t mentem
A 24. körtől kezdve 46.0 és 45.0 volt a két köröm, és Zsolti is mögém sorolt be a boxkiállását követően, így Módos Attilát üldöztem (újra).
Amikor is az első szektor végén lévő visszafordítóban sikerült megperdülnöm, be a kanyar előtti mező közepére, elég nagy darabot vágtam volna le ezzel ezért elvettem a köv. egyenesben, és még sikerült jobban is elengedni Attilát mint előtte volt a távolság.
Viszont a következő kör közepén, mikor egy lekörözéshez értünk hibázott és beértem, majd sikerült is mellé mennem, a domb tetőn lévő rövid egyenesben pedig sikerült is az előzés.

Ekkor már csak 4 kör volt hátra, és láttam, hogy Fábián Roli nincs közel,viszont pár kör múlva rá kellett jönnöm, hogy gyorsabb vagyok valamivel.
Kellett másfél kör és sikerült is behoznom a 6 másodpercet, nagyon csúszkált már az a BMW, és a "szokásos" utolsó kanyaromban viszonylag könnyen mentem el mellette.

Innen pedig már csak haza kellett hozni az autót. :)

Nagyon szuper verseny volt, és nagyon élveztem az álladó határon történő lebegést. Illetve óriási hangulatot adott az autó hangja.

A verseny leggyorsabb körét is sikerült megfutnom. :)
(Közvetlen az rFactor belső exportálójával lett kimentve, ezért elnézést a minőségért.)

Megtekintve: 381 | Hozzáadta: huntertaylor | Helyezés: 0.0/0


Összes hozzászólás: 10
0  
9 / MobyDick   (2012.11.20 14:29)
nagyon jó lett az írás! (csak egy zárójeles apróság: Módos Andrást üldözted sokszor ;)) jól is mentél, gratula!

0  
10 roli roli / 00roli00   (2012.11.22 20:47)
Te meg ha kicsit odapakolsz neki, akkor dobogós lettél volna... wink

0  
7 Roland Kovács / KoRola   (2012.11.19 18:25)
nagyon részletes verseny beszámoló. grat

0  
5 Zsolt Farkas / Wolf   (2012.11.19 13:16)
Zolinak üzenem, hogy nem elengedtem csak simán hibáztam de szerintem ha nem hibázok akkor sem kellett volna sokat várnia az előzésre mert sokkal gyorsabb volt.

0  
6 Szabó Zoltán / huntertaylor   (2012.11.19 13:45)
Akkor elnéztem, viszont előtte, jó volt a csata. Nagyon jól védekeztél végig. smile

0  
3 Máté Kiss / Neuro   (2012.11.19 11:29)
Azért volt AVUS az első pálya, hogy ne mindjárt úgy csapjunk a közepébe, hogy igazából senki nem készült fel a gépek erejére. Aztán persze mégis az lett a legkaotikusabb futam... lol. A mostani nagyon jó volt, látszott, hogy mindenki készült a lehetőségekhez mérten. Mi sem mutatja jobban, minthogy végül senki nem esett ki technikai hibával, csak egy benzin kifogyásos eset történt, az sem egyértelműen vezetői hibából adódóan. Amúgy szerintem ez egyértelműen a Porsche pályája volt, vezetéstechnikailag legalábbis biztosan, mert én az M1-el iszonyat mit küzdöttem. De majd ezt megírom később én is a magam szemszögéből. A helyezéshez pedig grat! smile

0  
4 Szabó Zoltán / huntertaylor   (2012.11.19 12:39)
Köszönöm! smile

Illetve, igen, gondoltam, hogy AVUS valami hasonló miatt volt, egyébként ott sztem, csak az volt a problémám, hogy a 200 fokos EX-hez annyit kellett levennem a kormány szögből, hogy egy hiba és nem lehetett megfogni az autót. Jah meg a visszafordítóban sem akart befordulni. xD

0  
8 Máté Kiss / Neuro   (2012.11.19 21:37)
Igen, ez sajnos a kisebb fordulási szögű kormányoknál előjön, hogy nem biztos, hogy jó kompromisszumot vagy egyáltalán bármilyet lehet kihozni némely pályára és/vagy autóval... de mostantól ez nálad sem lesz probléma.

0  
2 roli roli / 00roli00   (2012.11.19 10:06)
Szép volt. Nekem már nem maradt gumim a végére, illetve az utolsó 11-2 körre. Ha kellett volna még menni 1-et tuti nem érek be. Ettől függetlenül nagyon jól nyomtad, nagy grat érte.. smile

0  
1 Szabó Zoltán / huntertaylor   (2012.11.19 03:40)
Videó lehet még feltöltés alatt lesz biggrin

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2017 | Honlapszerkesztő - uCoz